Gemenc és Szekszárd túraismertető

Gemenc Közép-Európa legnagyobb ártéri erdeje. A térség természetvédelmi oltalom alatt áll, hiszen gazdag élővilágnak ad otthont. Szarvascsordák, vaddisznókondák, sasok, sakálok, hódok, gémek, mellett találkozhatunk az itt rejtőzködő fekete gólyákkal is. Az erdő és a folyó találkozása kitűnő élőhelyet biztosít, egyszerre táplál és véd.

A vidék a Duna-Dráva Nemzeti Park része. Tavaszi árvízkor a Duna több mint 180 négyzetkilométeres területet önt el, ekkor egy kenuban végigevezni kuriózum!

10 km

4 óra evezés

1-2 nap

Alacsony nehézség

…EGY ÁTLAGOS PROGRAM

Pörbölyre megérkezünk, bejelentkezünk a túravezetőknél. Ezt követően a vezetők tartanak egy eligazítást a napi programokról és teendőkről, továbbá ismertetik velünk az alapvető szabályokat. Hajóbeosztást után vízre szállunk és nekivágunk az evezős kalandnak.

Magyarország egyik legértékesebb és legvadabb természetvédelmi területét szemléljük meg kenuinkból. Beevezünk a közismert Csertai-Duna ágba, majd megmérettetjük kenus tudásunkat a Vén-Dunai szoroson.

Visszaérve a kiindulópontunkhoz elfogyasztjuk meleg ebédünket és célba vesszük egy népszerű Szekszárdi borbirtokot.Ez a helyszín alkalmas a további extra programokra tartására, amelyek még inkább felejthetetlenné teszik ezt a hétvégét.

Extra programok egy felejthetetlen élményhez

Ugyan a kenu túrák nagyon szórakoztatóak és élménydúsak, ügyfeleink sokszor szeretnék tovább fokozni az élményt. Szerencsére nem csak a vízitúrázásban, hanem egyéb területeken is magas szintű szolgáltatást tudunk nyújtani.

Csapatépítő programok

  • Szórakoztató programok

  • Közösségépítés

  • Szinergia javítása

Szállás biztosítása

  • Minőségi szálláshely

  • Kedvező árazás

  • Gyors szervezés

Kávékóstoló

  • Különleges kávék

  • Kávéfőzés rejtelmei

  • Fogyasztási kultúrák megismerése

Koktélkeverés

  • Gyakorlott baristával

  • Népszerű italok

  • Garantál szórakozás

Erdőterápia

  • Nyugalom

  • Kiegyensúlyozottság

  • Stressz csökkentés

Jóga és meditáció

  • Gyakorlott instruktorral

  • Relaxáció

  • Stressz csökkentés

Borkóstoló

  • Helyi különlegességek

  • Igazi borászok

  • Tudásbővítés

Italcsomag

  • Egyedi csomagok

  • Kedvező árak

  • Dugódíjas rendszer

Vízi játékok

  • Garantál izgalom

  • .. és jókedv

  • Csapatépítő jelleg

Terepjáró túra

  • Off-road szerelmeseinek

  • Egy kis adrenalin

  • Praktikus választás

Whisky kóstoló

  • Minőségi italok

  • Különleges márkák

  • Whisky titkai

GALÉRIA

HAGYJA RÁNK A SZERVEZÉST
ÉS ÉLVEZZE AZ EVEZÉST!